Az iskola, ahol megtaláltam a helyem.

Emlékszem az egész tavaly nyáron kezdődött. Rettentő hőség volt, ráadásul még a vizsgadrukk is elhatalmasodott rajtam. Arra nem emlékszem, hogy milyen nap volt pontosan, de bennem mégis megmaradt.
Úgy indultam a tűző napsütésben vizsgázni, mint ahogyan eddig is tettem. Magabiztosan.
Nem engedhetek meg magamnak olyat, hogy valamiből is az elvárásaimnak ne megfelelően teljesítsek. Sajnos tudom, ez már beteges maximalizmus, de ilyen vagyok... nem tehetek róla.
Kissé szokatlan nekem ez a túlontúl "családias" közeg a nagy Károli Gáspár Egyetem mellett, ahol leggyakrabban saját magamon kívül még másik száz emberrel voltam körülvéve az előadóteremben. Ott nem ismertek név szerint a tanárok, nem tűnt fel, hogyha nem mentem órára, szinte feltűnés nélkül végig tudtam csinálni úgy a három évet, hogy csak nagyon kevés tanár, és diák ismert. Nem is akartam nagy feltűnést kelteni, főleg miután a filozófia tanár "lezsidózott"... akkor már éreztem, hogy ez nem az én utam, és a következő lépés az lesz, hogyha beiratkozom a Rabbiképzőbe.
 Már a gimnázium után is ezt szerettem volna, de a szülői nyomás nagy volt, hogy legyen előtte egy bölcsész diplomám... Ez meg is történt. Én már 2010-ben beiratkoztam a Zsidó Egyetemre, de sajnos a kettő együtt összeegyezhetetlen volt, így az OR-ZSE várt rám egy évet.
Szó ami szó, belekerültem a vérkeringésbe. Amit nagyon élveztem/élvezek. Végre egy olyan közeg, ahol nem ítélnek el, ugyanolyanok akárcsak te. Persze nincs kivétel sehol sem. Itt is vannak diákok, tanárok akik nem lesznek az ember kedvencei, de az már túl jó lenne. Alapvetően én nagyon jól érzem magam. Nagyon sokat nevetek, és nagyon sokat kapok lelkileg.
Szeretek úgy bemenni reggelente, hogy a kissé "furcsább" csoporttársaimon máris nevethetek. Tudom, gonosz vagyok, de annyira viccesek...
Mindenki hatalmas figura. A legkülönfélébb emberekkel találkoztam. Mindenki hordoz egy sorsot, ami sokszor már terhes is tud akár lenni... Bevallom néha én is nagyon fáradt vagyok mindehhez, és legszívesebben azonnal hazafutnék, de tudom, hogy abban a pillanatban meg is bánnám. Nekem, ugyan ha csak egy kicsit is, de a "családom" lett az OR-ZSE. Egy nagyon színes család.
Visszatérve a legelső gondolatomhoz. Az volt az utolsó vizsgám, a tavalyi félévből. Azon a forró nyári napon. Szomorú voltam, mert tudtam, hogy két és fél hónapig nem lehetek a szeretett intézményben.
Akkor találkoztam utoljára abban a szemeszterben a tanáraimmal, csoporttársaimmal.
Boldogan léptem ki az Egyetem kapuin, végre végeztem! Nincs több vizsga, tanulás, egy fantasztikus nyár vár rám... Ugyanakkor hazafelé egy kicsit össze is szorult a szívem. Szomorú voltam, hogy egy ideig nélkülöznöm kell a barátaimat.
Emlékszem fehér ruha volt rajtam, és össze is kentem a könnyeimmel. Ki az a bolond, aki pityereg, hogy vége van az iskolának? Én....
Tudtam, hogy másnap haza utazom Nyíregyházára, és ott már lényegében csak nagyon kevés ember van akivel tartom a kapcsolatot a családomon kívül. Nem lesznek a napok olyan hangulatosak, mint Budapesten.
Természetesen túl éltem a "szörnyű" és "rettenetes" nyári szünetet... :-)
Szeptemberben boldogan sétáltam újra felfelé az Iskola lépcsőin.
Bárki bármit is mond, én örülök, hogy oda járhatok. Azon az utolsó vizsgázós napon, teljes mértékig realizálódott bennem, hogy milyen jól is döntöttem. Úgy gondolom, hogy előbb vagy utóbb mindenki megtudja találni a számításait. Én itt megtaláltam, és nem cserélném el semmi másra.