A nyár utolsó napjait rohanjuk itt, a fővárosban. Mindenki egy új élet reményével tekint az őszre, akárcsak jómagam.
Tova tűnt ez a nyár is. Mintha nem is lett volna. Miről is adhatunk/adhatok számot?
Fellobbanó régi nagy szerelmekről? Csodálatos utazásokról? Barátok egymásra találásáról? Meleg nyári koktélos éjszakákról? Pincér fiúk buja tekintetéről? Hihetetlennek tűnő, és hinni nem akaró hírekről?
A kérdések, és a meg nem válaszolt válaszok nyara volt ez. Talán jobban nyomot hagynak bennem, az ilyesfajta napok, akárcsak szilveszterkor. Fájdalmas napok ezek... hiszem tisztában vagyok vele, hogy soha nem fog ugyanúgy sütni a nap, soha nem ébredünk ilyen tikkadó nyári napokra...
Elmúlt a nyár, és lassan felölti csigaházát a természet, és az emberek nagy többsége. Megbújnak a házaikban, titkaikban, félelmeikben. Bár nem hullajtok könnyeket, ezután a nyár után, és bármennyire ég bennem a vágy egy jobb napokért, mégis kicsit fáj a szívem. De ennek így kell lennie. Bízok egy eredményesebb jövőben.
Elveszett ember voltam a nyomasztó hőség verítékes, nehéz napjain. S, most érzem, hogy felszabadultabban vágok neki az ugyan kemény feladatoknak, de mégis szívvel, lélekkel.
Búcsúzok tőled 2012 nyár, búcsúzok tőled napsugár, búcsúzok tőled, lopott és titkos gondolatok, búcsúzok tőled mámorító éjszakák. Búcsúztatlak téged, egy év múlva újra találkozunk...
