Ne keress engem, ha a dalnak vége van.

Érzések. Egyre csak kavarognak és kavarognak bennem. Nem tudom hová tenni őket. Lehet-e egyáltalán érzéseket megmagyarázni? Én talán most megpróbálkozok vele, bár lehet, hogy erőltetett próbálkozás, na de mégis... hátha.
Szabadság. Számomra ez a szó, fogalom a legfontosabb az életemben. Nem szeretem ha a szabadságommal viccelődnek. A szabadság számomra szent, és sérthetetlen. Hogy miért? Nem tudom... persze mindenkinek nagyon fontos a saját maga szabadsága, de úgy veszem észre, hogy az embereknek a nagy többsége, hamar behódol, és értelmét veszti az egész eddigi cselekedetei, amit a "szabadság oltárának áldozott"....
Nem akarok ilyen hibába esni, nem akarom ezt az öntudatos embert elfelejteni, aki imád élni, élvezni annak minden egyes percét, és nem pedig egy leláncolt börtönben élni. Nem vagyok rá képes, egyszerűen lehetetlennek érzem. Pedig nagyon igyekszem, és próbálkozom. Az energiáim minden egyes cseppjét felhasználva, hogy azzal másoknak ne okozzak fájdalmat. Mivel többnyire ennek a túlzott szabadság-érzetnek azok isszák meg a levét, akiket nagyon kedvelek.

Most mondhatnám, hogyha ezeket a tényeket, és leírtakat ha figyelembe veszem, az olvasó nem lát mást, mint egy antiszociális, érzelmekre képtelen embert, pedig nem így van. Tudok ragaszkodni, szeretni, és váltig állíthatom, hogy ragaszkodtam, és szerettem. De a nagy sebeket begyógyítani nagyon nehéz. Rohangálok itt a mély sebeimmel, miközben, akik azokat okozták, még csak nem is foglalkoznak vele. Akik pedig segítenének azokat gyógyítani, valami érdekes okból, csak taszítani tudom. Vagy talán annyi az egésznek a lényege, hogy várni kellene, amíg teljesen begyógyulnak? De hiszen ahhoz pedig segítség kellene...
És akkor megint ott kopogtat az a fránya szabadság....  saját magam szelleme vagyok ilyenkor. Nem szeretem az ilyen szomorú estéket. Valahogy az életerőt is kiszívják belőlem.  Mit kellene tennem? Csak hagyni, hogy ezek a fajta rossz érzések egyszerűen csak szálljanak el felőlem ? Ha hagyom, akkor színjáték az egész amit művelek, az emberekkel, ha küzdök vele, akkor önmagammal is szembe szállok, és ez a legfontosabb. Vagy egyszerűen csak találni egy olyan embert aki egy helyi specialista, és kifejezetten ilyen összetört szívű madárkákkal foglalkozik. Na de hol találok én ilyet? Talán sehol...